Newsflash



Edu for All - Tudást mindenkinek A hat országot (DE, HU, IT, FI, LV, UK) összefogó program célja, hogy minél szélesebb körbe vonjon be embereket – hátrányos helyzetű csoportok képviselőit is- az élethosszig tartó tanulás folyamatába. A hat országot (DE, HU, IT, FI, LV, UK) összefogó program célja, hogy minél szélesebb körbe vonjon be embereket – hátrányos helyzetű csoportok képviselőit is- az élethosszig tartó tanulás folyamatába. E cél eléréséhez a kommunikáció egy új formáját alkalmazza, amely a csoportok és egyesület kapcsolatain alapul. Azon csoportok ugyanis, amelyek a céljaik eléréséhez valamilyen oktatást, képzést vesznek igénybe, a felnőttképzéssel foglalkozó szakemberek számára új utakat nyitnak meg mind a képzések helyszínét mind a képzések célját illetően. A tapasztalt trénerek, oktatók segítségével ezeken a csoportokon belül a szakmai rendszer és a tanulási folyamatok megerősödnek, ezáltal nagy számban lehet felnőtteket elérni és a csoportos önképző folyamatokba bevonni. A fenti csoportokkal való együttműködés, együtt dolgozás eredményeit, tapasztalatait felhasználva egy ún. „marketingstratégia” készül, amely pontosan azokat a csatornákat célozza meg, amelyek révén a célcsoportokat motiválni lehet. A program végső célja egy olyan könnyen használható és értelmezhető kézikönyv összeállítása, amely példákat és ábrákat alkalmazva nyújt segítséget az oktatásszervezőknek, tanácsadóknak a célcsoportok megnyeréséhez és támogatásához valamint a felméréshez szükséges kérdőívekben. Emellett work-shopokat szervezünk nekik, melyek segítik a kézikönyv használatát. A programban résztvevő szervezetek: Főpályázó: LEB Thüringen e.V. (DE) www.th.leb.de Polo Europeo della Conoscenza / IC Lorenzi (IT) www.europole.org lecavas novada Domes tautas augstskola (LV) www.iecava.lv Csalàn Környezet- és Természetvedő Egyesület (HU) www.csalan.hu Helsingin Aikuisopisto (FI) www.helsinginaikuisopisto.fi Exeter Council for Voluntary Service (UK) www.exetercvs.org.uk  Details...

Select a language

  • English
  • German
  • Hungarian
  • Italian
  • Latvian
  • Finnish

Kezdőlap

A hat országot (DE, HU, IT, FI, LV, UK) összefogó program célja, hogy minél szélesebb körbe vonjon be embereket – hátrányos helyzetű csoportok képviselőit is- az élethosszig tartó tanulás folyamatába.

A hat országot (DE, HU, IT, FI, LV, UK) összefogó program célja, hogy minél szélesebb körbe vonjon be embereket – hátrányos helyzetű csoportok képviselőit is- az élethosszig tartó tanulás folyamatába.

E cél eléréséhez a kommunikáció egy új formáját alkalmazza, amely a csoportok és egyesület kapcsolatain alapul. Azon csoportok ugyanis, amelyek a céljaik eléréséhez valamilyen oktatást, képzést vesznek igénybe, a felnőttképzéssel foglalkozó szakemberek számára új utakat nyitnak meg mind a képzések helyszínét mind a képzések célját illetően. A tapasztalt trénerek, oktatók segítségével ezeken a csoportokon belül a szakmai rendszer és a tanulási folyamatok megerősödnek, ezáltal nagy számban lehet felnőtteket elérni és a csoportos önképző folyamatokba bevonni. A fenti csoportokkal való együttműködés, együtt dolgozás eredményeit, tapasztalatait felhasználva egy ún. „marketingstratégia” készül, amely pontosan azokat a csatornákat célozza meg, amelyek révén a célcsoportokat motiválni lehet.

A program végső célja egy olyan könnyen használható és értelmezhető kézikönyv összeállítása, amely példákat és ábrákat alkalmazva nyújt segítséget az oktatásszervezőknek, tanácsadóknak a célcsoportok megnyeréséhez és támogatásához valamint a felméréshez szükséges kérdőívekben. Emellett work-shopokat szervezünk nekik, melyek segítik a kézikönyv használatát.

A programban résztvevő szervezetek:

Főpályázó: LEB Thüringen e.V. (DE) www.th.leb.de

Polo Europeo della Conoscenza / IC Lorenzi (IT) www.europole.org

lecavas novada Domes tautas augstskola (LV) www.iecava.lv

Csalàn Környezet- és Természetvedő Egyesület (HU) www.csalan.hu

Helsingin Aikuisopisto (FI) www.helsinginaikuisopisto.fi

Exeter Council for Voluntary Service (UK) www.exetercvs.org.uk

 
a a

Visitors

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday11
mod_vvisit_counterYesterday24
mod_vvisit_counterThis week59
mod_vvisit_counterThis month160
mod_vvisit_counterAll57895
© 2010 Education for all
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.