|
A hat országot (DE, HU, IT, FI, LV, UK) összefogó program célja, hogy minél szélesebb körbe vonjon be embereket – hátrányos helyzetű csoportok képviselőit is- az élethosszig tartó tanulás folyamatába. A hat országot (DE, HU, IT, FI, LV, UK) összefogó program célja, hogy minél szélesebb körbe vonjon be embereket – hátrányos helyzetű csoportok képviselőit is- az élethosszig tartó tanulás folyamatába. E cél eléréséhez a kommunikáció egy új formáját alkalmazza, amely a csoportok és egyesület kapcsolatain alapul. Azon csoportok ugyanis, amelyek a céljaik eléréséhez valamilyen oktatást, képzést vesznek igénybe, a felnőttképzéssel foglalkozó szakemberek számára új utakat nyitnak meg mind a képzések helyszínét mind a képzések célját illetően. A tapasztalt trénerek, oktatók segítségével ezeken a csoportokon belül a szakmai rendszer és a tanulási folyamatok megerősödnek, ezáltal nagy számban lehet felnőtteket elérni és a csoportos önképző folyamatokba bevonni. A fenti csoportokkal való együttműködés, együtt dolgozás eredményeit, tapasztalatait felhasználva egy ún. „marketingstratégia” készül, amely pontosan azokat a csatornákat célozza meg, amelyek révén a célcsoportokat motiválni lehet. A program végső célja egy olyan könnyen használható és értelmezhető kézikönyv összeállítása, amely példákat és ábrákat alkalmazva nyújt segítséget az oktatásszervezőknek, tanácsadóknak a célcsoportok megnyeréséhez és támogatásához valamint a felméréshez szükséges kérdőívekben. Emellett work-shopokat szervezünk nekik, melyek segítik a kézikönyv használatát. A programban résztvevő szervezetek: Főpályázó: LEB Thüringen e.V. (DE) www.th.leb.de Polo Europeo della Conoscenza / IC Lorenzi (IT) www.europole.org lecavas novada Domes tautas augstskola (LV) www.iecava.lv Csalàn Környezet- és Természetvedő Egyesület (HU) www.csalan.hu Helsingin Aikuisopisto (FI) www.helsinginaikuisopisto.fi Exeter Council for Voluntary Service (UK) www.exetercvs.org.uk |